Válasz a(z) 30 üzenetre: 
Válasz a(z) 29 üzenetre: 
Szia! Velem is pontosan ez történt. Csak az a baj, hogy titkolnom kell. Nem szeretnék senkit megbántani de szeretem buzinak nevezni magam, már hogy leírom áll a farkam, eddig még nem találtam senkit aki szex közben buzikámnak nevezett volna. Én szeretek női cuccba bújni, van tangám combfixem miniszoknya magassarkú, nagyon izgalmasnak tartom amikor felveszem  a cuccokat. csak a párom tudja, hogy buzi vagyok, a cuccokat is vele együtt veszem. Nagyon szeretném ha nem kellene se a család se a kollégáim előtt titkolni. És ha kedvem lenne akkor csinosan nőicuccba öltözve mennék nyilvános helyekre pl boltba esetleg munkába. Filmek nézése közben is inkább a faszok érdekelnek, meg az, hogy a  fiúk mit tesznek egymással, természetes a nőket is megnézem, és nagyon tetszene egy lánnyal hármasba. De  sajnos a párom nincs már benne ebbe a buliba.
Ha lenne kérdésetek szívesen válaszolok.
Puszi mindenkinek

Sziasztok! A feleségem sajnos beteg lett. Ki kellett venni a méhét. Innentől kezdve a szex megszűnt létezni közöttünk. Azt szokta mondani, keressek egy fiatalasszonyt, csak ne tudja meg.
Nekiálltam keresgélni. Regisztráltam itt az oldalon. Keresgélés közben, miután a hölgyek részéről elég sok eutasításban volt részem, észrevettem hogy tetszik a fasz. Maga a férfi nem érdekelt, csak a játék a szerszámával. Sokáig hezitáltam, mire rávettem magam, hogy találkozzak egy bi pasival.
Csodálatos élmény volt! Kölcsönösen szoptuk egymást, és hatalmasat élveztünk.
Aztán elkezdtem érdeklődni az anál iránt. Az ujjammal kezdtem, aztán mindenféle tárgy járt a fenekembe, persze megfelelő tisztálkodás után.
De pasitól még szűz a seggem, ezen akarok mielőbb változtatni! Így jutottam ell heteroból a biszexig!
Most már alig várom, hogy egy ápolt, diszkrét pasit találjak, akivel néha el tudnank csapni egy-két órát és óriásit élvezünk.

Ahogy idősödünk változunk és változik az érdeklődésünk is. Szerintem az nem baj ha nyitunk a saját nemünk felé. Meg kell ismernünk és el kell fogadnunk önmagunkat. Amire vágyunk azt meg ki kell próbálni. Az öröm az nem bűn!

Hasonló hwlyzet annyi külömbséggel hogy a sex durván jó swingerbe is járunk de ott is azt élvezem hogy látom és szinte érzem a péniszeketegyre inkább bi vagyok

Szia.. Teljesen egyetértek veled. Nálam ugyanez volt, van. Szinte heterobol, biszex lettem, majd úgy érzem homová, buzi köcsöggé, azaz passzívvá váltam. Rendszeresen viseleg női bugyut, hharisnyát. Dugom magam, nagy lukkal rendelkeze már. Pervi, mazi, bdsm rajongó lettem. Sgeretem a a gecit. 

Én nagyon sok ilyen pasit ismertem, és nagyon jó volt velük, mert a feleségüknek nem volt nagy igényük a szex terén. Én meg nagyon szeretem a heteró férfiakat. Nagyon jól dugnak ,és szopatnak. Érzelmileg is nagyon figyelmesek. Szívesen megismernélek.

Válasz a(z) 23. üzenetre:
"Lehet néha sokat beszél"
 :pirul: 
Néha? :D :D :D

Válasz a(z) 18. üzenetre:
Bár nem én lettem megszólítva, mégis elmondom, amit gondolok... :) 
Lehet az a motiváció, hogy Pandi hisz benne, hogy az emberek alapvetően jószándékúak, nem rosszak. 
Pandi (amennyire megismertem), kifejezetten jó arc. Lehet néha sokat beszél, egyedi a stílusa, viszont imádni való  :D  :D  :D
 
Ha spiri oldalról közelítesz, akkor pedig tapasztalatokat gyűjt. :) 
Minden tapasztalat hasznos, még ha szar is... :)

Válasz a(z) 18. üzenetre:
Tényleg mint az ostromlott vár. :) Mindenki azt látja tök jónak ami nincs.

Pedig szerintem a házasság tök jó dolog. Tartozni valakihez, tök jó dolog, felelősséget vállalni felemelő, őszintén szeretni jó, és elemi igénye az embernek a hátország, az otthon, a feltétel nélküliség, a biztonság. Férfiaknak, nőknek egyaránt. :D 

Az sem biztos, hogy valaki kudarcként éli meg a házasságát, pusztán azért mert elválik. Én imádom az exeimet. :D Attól, hogy változunk, és esetleg nem úgy passzolunk össze mint rég, az nem kudarc. Folyton változunk, és néha másfelé.

A tányérdobálós, sértődős, odamondogatós feszkó inkább birtoklás és szexualitás körül szokott kialakulni. Aki ezt meg tudja oldani, annál a bölcsek köve. ;)

Akárhogyan csűrjük-csavarjuk, marad a swinger (jellegű) életmód, a párunkkal :D
A viccet nem teljesen félretéve, szerintem a lényeg a "cinkostárs" érzés. De ahhoz meg összetartozás-érzés kell, elementárisan. 
Én ide jutottam, ezt keresem, de nem lelem. Pedig igyekszem leleményes lenni. De mindenkinek (90+ %) a mézesmázos, színesszagos látszat, álság, megjátszás, vetítés, naiv virágszirmok kellenek. Ez van. Ezek a piaci viszonyok.

Ha ez a kötelék lényegében nincs meg, akkor még okoskodhatunk itt pár ezer hozzászóláson keresztül, baszhatjuk. Az alkalmi partnerek (hosszú távon) unalmas sorát.

lasz a(z) 19. üzenetre: 
Meg: Ne kérdezz, és én nem hazudok.

Válasz a(z) 17. üzenetre:
Nemtom ki mondta, de a zigazság sokszor jobban fáj mint a hazugság.
 :( 

Válasz a(z) 16. üzenetre:
Ne vedd kötekedésnek!
De akinek kétszer kudarc lett a vége, az miért vág bele harmadszor?
Én ha elválok, soha többé...
 :D 

Válasz a(z) 16. üzenetre:

Nos, én is elfogyasztottam már néhány férjet és élettársat, hosszabb-rövidebb kapcsolatot, így volt alkalmam megtapasztalni az "őszinteség" intézményét. :napersze: 

Igen, teljesen egyetértek abban, hogy a totális őszinteség utópisztikus, és akik Miss/Mr Tökélyről ábrándoznak, bizony csúnyán egyedül fognak maradni. Ugyanis olyan nincs. Nem is lenne fair ha lenne, merthogy az ábrándozó fél sem az, így alapból sem jár neki tökéletes.

De hazugság és hazugság között óriási különbségek vannak!

Nem moshatjuk egybe azt, hogy a pirosbetűs napokon valaki megértést tanusít a párja iránt és azt "hazudja", hogy neki sincs kedve, és nem vágja az arcába, hogy jajj azért kissé megereszkedett ám a melled, és a szomszéd 20 éves csajé sokkal szebb (ami pedig önmagában igaz, csakhogy a teremtés koronáinak a heréi sem ott vannak mint a 20 éves Pistikéjé, és keménységben sem annyi másodperc alatt van 100-on mint a 20 éves Pistike, és ezt sem illik firtatni), vagy azt hazudja hogy elmegy a haverokkal sörözni, és közben egy másik nőt kábít azzal hogy senkije sincs, és építgeti a háremet...
Ezt nem lehet egyenlő hazugságnak tekinteni! ;) 

Aki az őszinteség mellett érvel, valószínűleg az utóbbira olyan fene érzékeny, míg az előbbi alap (jogosan). :D

Ugyanakkor az őszinteség mellett kardoskodók pont azok, akik a legkevésbé fogékonyak a valóságra, pont az irreális idealizálásuk miatt. :napersze: 

Az őszinteségpártiak vajon mit szólnának hozzá, ha az ember annyiszor megmondaná az igazat, ahányszor egy olyan emberrel hozza össze a sors (vagy már korábban összehozta), aki nagyon vonzó számára, és vagy csupán eljátszik a gondolattal, vagy meg is teszi. Mert még a legmonogámabb ember is fog ilyennel találkozni az életében, bizonyám. :D 

És hol az őszinteség határa? Ha csak gondolok rá, akkor meg kell mondani, vagy akkor még nem? Ha megittam vele egy kávét, akkor meg kell mondani, ha csak flörtöltünk akkor meg kell mondani? És mi lesz a válaszreakció?! :o  Igen, drágám, jól tetted? :D 
Francokat!!! Pusztító harag, sértődés, veszekedés, szakítás, menekülés, sérült önbecsülés, megbántott egó, dráma a köbön, mindenki szenved és veszít. 

Az őszinteségi bajnokok (99,9 százalékban, nyilván nem mind) bizony így reagálnak, már a gondolatra is. :D 
Az őszinteséghez 2 ember kell. (Vagy több.;) ) És rengeteg önbizalom és a másikban bizalom.

Sajnos az őszinteség bajnokai (99,9 százalék, oké nem mind!) *nem tudni akarják az igazat, hanem ellenőrizni akarják, hogy amit ők igaznak akarnak tudni, az valóban úgy van*.
Ez nagy különbség. :)

Viszont az is igaz, hogy kis füllentésből hamar lesz az, hogy két idegen él egymás mellett. :(

A megoldás talán tényleg az őszinteség lenne valahol, csak az igazságokhoz fel kellene nőni. 

Huh... Elkerültem a restség bűnét, miután végigolvastam a hozzászólásokat.
Van némi tapasztalatom a "házasság" intézményével kapcsolatban (három feleség után...). Illetve, ide sorolnám még az élettársi kapcsolatokat is (ebből csak kettőben volt szerencsém élni). Bizony, fiatalon kezdtem és már elég idős is vagyok.... :D
Persze, fenti tényekből még nem következik az igazam, de az igen, hogy "saját bőrömön" tapasztaltam meg az együttélés örömeit és viszontagságait, nem egy embertársammal.
Szóval, mindenkit intenék az utópisztikus partnerkapcsolatok keresésétől. Nem azt mondom, hogy nincs ilyen, mert biztosan van-volt-lesz ilyen, de azt állítom, hogy számuk konvergál a nullához, ha el nem is éri. Nincs (értsd: elenyészően kevés) olyan élettársi kapcsolat, amiben teljesen őszinték vagyunk a másikhoz. A kezdetektől a végéig. Persze, ha faék egyszerű "emberek" között vizsgáljuk a dolgot (értsd: a férfinak lyuk kell, a nőnek meg az, amivel azt be lehet tömni), akkor le lehet csupaszítani ezt oda, hogy mégis "tökéletes" partnerek. Bááár.. még ilyenkor is közbeszólhat a biológia (mert ugye, mi férfiak is ismerjük a pirosbetűs napokat), amikor egyik fél szeretne valamit, a  másik pedig nem. Ilyenkor mit is tesz egy intelligens partner? Megérti... alkalmazkodik... azt "hazudja" a másiknak, hogy neki sincs kedve most hozzá... vagy csak annyit, hogy nem "baj"? Na ennyit a leegyszerűsítésről. 
Az ember igencsak bonyolult teremtés. Természetesen, találhatunk olyan modulusokat, amik tökéletesen passzolnak. Azonban olyanokat is (biztosan), amik pedig nem. Arról nem beszélve, hogy az időben is változunk. Van aki gyorsabban, van aki lassabban, van aki erre, van aki arra. Túl sok változó ez ahhoz, hogy legyenek tökéletes párok és azok mindig azok legyenek. Nem szeretne annyiszor szeretkezni, mint én? Széthagyja a szennyes ruháit? Eszi azt a büdös hagymát? A fityeszre fog szavazni? Megerszekedett a melle?
Mit tegyünk... mit tegyünk? Tiltsuk meg neki a hagymaevést? Hazudjam azt, hogy ugyanolyan csinos, mint volt húszévesen? 
Kompromisszum. A másik elfogadása. Élhető határokon belül. Persze, minden, amiről meggyőzöm magam, hogy "hááát... oké, elfogadom, hogy ma nincs kedved" / "háááát... jól van, gyere te kandúr" valahol hazugság. Mert nem akarom megtenni, mert nem erre vágyom, de mégis ezt teszem. A másik kedvéért.
Herceg a fehér lovon, a nagy Ő, meg a pretty woman... na persze... :D
A valóság tagadása (vagy "leszarása", figyelmen kívül hagyása) az én olvasatomban hazugság/önhazugság. "Fogd a nőt és fuss!"... ömmm... hová is? :D
Vajon az emberek hány százaléka képes arra, hogy önmagát reálisan lássa? Vajon ki él önhazugságoktól mentesen? Vajon ki képes az igazi tükörbe nézni? Még bele pillantani is csak kevesen. Saját magunk megismerése is hatalmas kihívás, nemhogy egy másik emberé.
Arról nem is beszélve, hogy én igenis kerestem az olyan kapcsolatokat, amik által több-jobb lehettem, "javulhattam". A másik feltételek nélküli, abszolút és kölcsönös "elfogadása" (bár kételkedem abban, hogy ez lehetséges-e egyálalán?), végeredménye az "egymás mellett élés". Na jó, némi interakcióval.
Na és végül a racionalizálás. Az ember sajátja a ráció. Úgy gondolom, ezzel a mankóval léptünk ki az ösztönlények sorából. Az érzelmek sem létezhetnének e nélkül. Legalábbis, a legtöbb nem. Az értelem, a racionális intelligencia egyik legfontosabb ismervünk. Megkockáztatom a kijelentést, alapvetően ezek vagyunk. Naná, hogy használjuk eme képességünket. Akinek nem Inge, az Maónikát vegye magára... :D
Igen. Próbáljuk (jobb esetben) megérteni saját magunkat is. Magyarázatot találni arra, mit miért teszünk-tettünk. Megpróbálni elfogadni azt, amik vagyunk. Megpróbálni úgy élni, hogy azt élvezzük is, lehetőleg minél kevesebb kárt és minél több örömöt okozva/adva ezzel a többi embernek. Nem kis kihívás. Ezt elérendő, én nem javallanám az idealizálást, az utópiák kergetését, az elvek hajhászását. Az önismeret útját (kezdve az önhazugságok felimerésével és elkerülésével), az el- és befogadást, a kompromisszumkészséget, a tiszteletet és az alázatot annál inkább.
Fogd a gondolatot és fusssss :D

Válasz a(z) 14. üzenetre:
Helyes!
Amúgy sem volt egy észveszejtő a témája.

És épp ideje lenne visszaállítani a régi rendet, visszacserélni a ketreceket.

Amennyiben a téma gazdájának érdeklődése csak addig tartott, amíg a témát elindította, és nem fordít arra kellő figyelmet, a blogketrecből ki fogom venni.

Válasz a(z) 11. üzenetre:

Ez csak a látszat. Mint a Török Szultánnál, csak fordítva :)

 :D 

Válasz a(z) 10. üzenetre:
Sose úszod meg.
Mindig nyakig belemerülsz.
 :D 

Válasz a(z) 9. üzenetre:

Inkább:
"Één máár távozom,
Ezt megúsztam szárazon..." :-P :-D

Válasz a(z) 6. üzenetre:

Azt is elismertem, hogy:

"Aki megfutamodik, az úgyis alkalmatlan lett volna."
;) :P  :napersze: 

Válasz a(z) 7. üzenetre:

A felülválasztás iránti igény, a túlzott elvárások a partnerrel szemben, az elvárthoz képest legalább ugyanakkora vagy nagyobb saját teljesítmény hiányában, vetítés nélkül - szintén egyedüllétet eredményez. :napersze: 

Úgyhogy azért nem minden fekete és fehér, tudod, a szürke árnyalatai. :D

Válasz a(z) 5. üzenetre:

Nem mondta senki, hogy az őszinte...

És szívesen kiállok az ítélőszék elé, ugyanis ehhez tartottam magam mindig. Emiatt a szigorúság miatt vagyok még mindig egyedül. 
A legtöbb ember meg azért enged inkább a szigorból, hogy ne kelljen egyedül lennie. Mert kapcsolatfüggő vagy mert egyéb érdeke úgy kívánja.
Persze titkon lelkifurkója van (jó esetben), de ekkor jönnek a racionális magyarázkodások - saját magának is. Hiszen nyugodtan kell álomra hajtania a fejét az embernek. Úgyhogy a kognitív keverőpulton állítgatni kell pár csúcskát ahhoz, hogy ne legyen disszonancia.

Válasz a(z) 4. üzenetre:

Na, különdíj azért, hogy ezt elismerted:

%"Én is valamikor évekkel ezelőtt úgy döntöttem, hogy egyszerűen nem fárasztom magam hazudozással. Aztán mindenki meneküljön, amerre lát - ha akar."%

Mondjuk menekült is, mielőtt vagy miután belerokkant :D
(Bocs, de ezt nem tudtam kihagyni) :-P

Válasz a(z) 3. üzenetre:
Aki szerepet játszik az miért lenne őszinte?
A zemberek öbbsége másnak látja és láttatja magát mint ami.
Már az örökölt tulajdonságaink meghatározzák a sorsunkat, de a neveltetésen dől el, hogy mit kezdünk a szüleinktől kapott csomaggal.

Ja és

"Nolite iudicare, ut non iudicemini"

Válasz a(z) 3. üzenetre:

Részemről dupla lájk, minden szavaddal egyetértek. 

Igen, nyilván jönni fognak a kifogások, hogy ki mivel magyarázza, amiért nem így cselekszik, jön a szürke, rózsaszín, és az egész szivárvány összes árnyalata. :D

Én is valamikor évekkel ezelőtt úgy döntöttem, hogy egyszerűen nem fárasztom magam hazudozással. Aztán mindenki meneküljön, amerre lát - ha akar.

Hm...vannak akik inkább menekülnek. :D ;) 

De ez a valóság. :) Kellően őrültnek kell ahhoz lenni, hogy valaki ne akarjon vetítést. Mert a vetítés az tök kényelmes, az igazságok meg sortüzeket zúdítanak az egóra. Az emberek a hazugságokra szocializálódtak, és nagyon felül kell valakinek magán emelkednie (vagy fullos kémiának kell lennie, azért ne felejtsük el hogy van olyan amikor egyszerűen leszarja az ember a negatívumokat mert meglátja a másikat és simán csak *kell*, mint a fogd a nőt és fuss-ban :D). Az őszinteséghez fogadókészség is kell. 

Rengetegen kimondottan akarják hogy hazudjanak nekik, mert nem tudnak (akarnak) az igazsággal mit kezdeni. Kettőn áll a vásár, mint mindig. 

A józan ész sorolja az elvárásokat (az elvárt pedig jobb mint a nyújtott ;) ), aztán jön a felülválasztási vágy, amiért kezdődik a vetítés, merthogy mi az hogy valaki tökéleteset akar, aki önmaga nem tökéletes?! :D Hát nosza, tűnjön annak...és jön a vetítés. Ami nem fenntartható még évekig sem, nemhogy évtizedekig...

Kevesen valósítják meg azt, hogy önmaguk lehessenek egy kapcsolatban. Ismerek olyanokat, akiknek ez sikerült, de nagyon kevesen vannak. :(

Válasz a(z) 2. üzenetre:

Hát igen. Ha az emberek a nulladik pillanattól kezdve őszinték tudnának (és akarnának) lenni egymással, jövőbeli komplikációk sora lenne megelőzhető. Komplikáció alatt arra is gondolok, amikor G. Jakab (63) hirtelen felindulásból agyonüti házastársát (vagy fordítva). A %hirtelen% az mondjuk pont több évtized volt.

Az őszinteség felszabadító, mert bizalmat szül, és az olyan jó érzés. Nekem legalábbis.
Terrrrmészetesen mindenkinek legyenek apró kis saját titkai, de ezek inkább "technikai" jellegűek legyenek csak.

Én nem is értem, az emberek többsége (sajnos) hogyan viseli el az életét a Társával szembeni őszinteség hiányában. Az ilyen nem Társ, max. egy gazdasági, technikai partner. Mint egy kolléga.
Viszolygok attól, amikor azt látom, hogy rengetegen keresnek itt (is) titkos szexet a Társuk mellett, annak tudta nélkül.
Azt hiszik, így mégis kerek az életük. Hát nem. Még inkább kiemeli, hogy csonka.


(Már most hallom a számtalan kifogást. A szürke számtalan árnyalatát (nem BDSM értelemben). Szerintem meg nincs kifogás, csak gyávaság és/vagy inkorrektség). 

Rossz a cím.

Szerintem ezt nem a házasság teszi, hanem egy házasságban a vetítés. Hogy sokan semmit sem tudnak a házastársukról, csak néznének kikerekedett szemekkel ha tudnának, valójában ki a másik. És ha tudnának, valójában ki a másik, akkor is szeretnének őt? Ahol a válasz igen, aki önmaga lehet a házasságban is, na az egy jó házasság. A többi rossz.

Olyan sok elvárás van, amik ha teljesülnek, akkor juhé összeházasodnak...anyagi, egzisztenciális megfelelés, ahogy a nagykönyvben le van írva... aztán sokan élik az életüket idegenként egymás mellett.

A jó társ, aki elfogad, sőt szeret olyannak aki az ember valójában, a tökéletlenségekkel együtt. Ilyenek sajnos tényleg nem nyüzsögnek. :( És ha vannak, lehet hogy épp nem tudnak főzni, utálnak mosogatni, vagy nem tudják megszerelni a csapot, ha elromlott. Vagy lila a hajuk, extrémen öltöznek, és nem tetszenek a szomszédoknak. Esetleg nekik is vannak furcsaságaik. (Szinte mindenkinek vannak, és ha valaki nem tudja hogy a társának mi az, akkor ugyancsak lehet hogy ő is titkos életet él.) Vagyis, ők sem tökéletesek. ;)

Amit nem értek, minél komolyabbá válik egy kapcsolat, annál inkább titkolják az emberek a rossz oldalukat (vagy amit rossznak tart a nagykönyv). Mert minél jobbat akarnak, mert felül akarnak választani, és ezért ők is jobbnak akarnak látszani.
Az idők végezetéig viszont nem lehet vetíteni. Aki megfutamodik, az úgyis alkalmatlan lett volna. :D

Hogy mi a fontos vagy kevésbé fontos tulajdonság valakiben, az évek során átértékelődik. 

Ettől függetlenül a házasság biztosan nem "teszi ezt".  :vigyor: 
Az álszentség, önbecsapás, a másoknak megfelelés kényszere, az önzés, a nagyravágyás, hiúság, és a kényelem okozza az ilyen helyzeteket, biztosan nem a házasság. :napersze: 

Szerintem nincs :) Ha ilyen izgi fotókat készítesz (mint mondjuk a fehér tangás) tuti nincs megállás :)
Én is küzdök magammal :) már vagy 40 éve de kiverni a fejemből lehetetlen. Már fel is adtam.